A megszállottság heti 100 óránál kezdődik
13 hozzászólás- cimkék:
- Brian Murphy,
- futás,
- 400 méter,
- edzés,
- sportpszichológia,
- motiváció
Brian Murphy egy ír 400-as futó. Elit atléta, aki keményen megdolgozik a sikerekért. Hazáját általában 4x400-as váltócsapatokban képviseli a nemzetközi versenyeken. Ő írta az alábbi üzenetet a blogjába, és nekem nagyon megtetszett. Ezért most ti is elolvashatjátok :o)
A megszállottság heti 100 óránál kezdődik
Nagyon szeretem ezt az idézetet. Nem hires, de annál találóbb. Len Bosacktól, a Cisco Systems alapítójától származik. Ő volt az egyik feltalálója a "router"-ként ismert kütyünek, ami nélkül az internet a mai formájában nem létezhetne.
Len élete a kizárólag a munkája körül forgott, és amikor erről kérdezték, ennyit válaszolt: "Az megszállottság heti 100 óránál kezdődik." Len szerint ennyi a legkevesebb, amit egy igazán elkötelezett ember a célja érdekében fel kell, hogy áldozzon.
A média sokszor emlegeti a „megszállottság" kifejezést a sportolókkal kapcsolatban, de inkább csak az elvégzett edzésmunkát értik alatta. Én a megszállottságot Bosack meghatározása szerint értelmezem. Ha egy hét 168 órájából kivonod az alvással töltött időt, kb. 100 óra marad. Vagyis egy megszállott, elkötelezett sportoló minden nap minden órájában a sportnak kell, hogy éljen. Az emberek úgy gondolják, egy nemzetközi szintű elit sportoló akár heti 40 órát is edz. Általában ez inkább 15-20 óra. De a legtöbb sportoló egyből hozzátenné, hogy nem is ezek az edzéssel töltött órák a legnehezebbek. Hanem a fennmaradó 80-90 óra.
Elmenni este egy buliba, meginni pár sört a haverokkal, azt enni amihez éppen kedved van - ez mind olyan luxus, amiről egy elkötelezett sportolóknak le kell mondania. Én például órákig boldogan edzek, és nem érzem, hogy bármiből is kimaradnék. De amikor az étteremben ülve csak az egészséges ételeket nézhetem az étlapon, amikor nem mehetek el szórakozni a barátaimmal, és nem próbálhatok ki semmilyen más sportot a sérülésveszély miatt - ilyenkor érzem, milyen nagy árat kell fizetnem azért, hogy magas szinten sportolok. Ilyenkor van igazán szükség az elkötelezettségre. Az erősítőteremben és a futópályán végzett munkát azt élvezem.
Az atlétikában pont az a nagyszerű, hogy itt a legjobb teljesítmény győz. Egyetlen apró hibát sem szabad elkövetni. Nincs értelme úgy odaállni egy versenyre, hogy 98%-os formában vagy. Ez ugyanis azt jelentené, hogy a 400 méteres futás végén 8 méterrel a győztes után érsz célba. Az atlétikában nincsenek kibúvók. A felkészülés hiányosságait nem lehet szenvedéllyel, akaraterővel vagy elszántsággal pótolni. Hogy egy másik sportoló szavaival éljek: „A győzni akarás mit sem ér ha a nincs meg az akaraterőnk a felkészüléshez." (Juma Ikangaa, maratonfutó)
Forrás és kép: Brian Murphy blog - http://www.project400.net/
Hasonló cikkek
13 hozzászólás
A legmélyebb tiszteletem azoknak, akik egy adott célra -- legyen szó hivatásról, sportról, hobbiról... -- úgy tudnak koncentrálni, hogy azért szinte minden mást feláldoznak. Aki a profi sportot választja, annak nem sok más lehetősége marad, mint feláldoznia magát (akár úgy, mint a cikk írja, akár -- no itt nincs részemről tisztelet -- úgy, ahogy LJ kommentálta). Akár azt is mondhatnám, könnyű a dolguk, a döntésük kijelöli számukra az utat.
No de mi a helyzet a hozzánk hasonló amatőrökkel? Hol van számunkra a "100 órás határ"? Hogyan tudjuk egyenként magunkra szabva meghúzni azt a vonalat, ameddig kell, ameddig lehet áldotazokat hozni? Hiszen az áldozat legtöbbször nem a miénk, hanem a családtagjainké, a barátainké. Márpedig én azt vallom, hogy valamilyen megszállottságra amatőrként is szükségünk van, hiszen ez képes az életünkhöz hozzáadni azt a pluszt, amiért "érdemes" csinálni. Megtalálni az egyensúlyt talán még nehezebb, mint a profiknak.
Minden tiszteletem a megszállott profiké. És a megszállottságukban is kiegyensúlyozott amatőröké.
Brian Murphynek igaza van. Sarkít ugyan, de gondolatokat (ellenvéleményeket) is ébreszt.
Szerintem időnként meg lehet engedni egy-két pohár sört vagy bort, különösen az átmeneti időszakban vagyis a versenyévad után és az alapozás előtt. Mondom én, aki harminc éves koromig gyakorlatilag absztinens voltam.
Átmeneti időszakban az egészségtelenebb ételeket is lehet enni, de olvastam olyan véleményt elit maratonfutótól, hogy az a jó a maratoni felkészülésben, hogy bármit ehetsz.
A 98% fölötti forma inkább csak a fő versenyre igaz. Különben csak csúcsközeli formában versenyezhetnénk és csak az év 1-2 hónapjában. Egy olimpán pedig szinte kötelező akkor is versenyezni, ha 98%-os vagy az alatti a formád. A következő olimpiára ugyanis négy évet kell várni. Egy 98%-os Edwin Moses vagy Emil Zatopek akkor is esélyes, ha a vetélytársai 100%-os formában vannak. Apró hibák még beleférhetnek. Lasse Viren 1972-ben Münchenben bukott, azonnal fölpattant és végül világcsúccsal nyert. Igaz, nem 400-on, hanem 10000-en.
Brian Murphy talán túlhangsúlyozza a fiziológiai csúcsformát. Pszichikailag is rendben kell lenni. Lehet, hogy ehhez éppen egy kisebb buli vagy mértékkel megivott alkohol kell időnként. Bár, ha belegondolok, a vödör is egy mérték ;)
Az egyéb sportok sérüléseitől én is tartok.
Lasse Virent Mübchen után szinte minden versenyen legyőzték. Neki Montreal volt a célversenye. Ott meg is nyerte mind az ötezret, mind a tízezret. Sok felkészülési versenyen indult úgy, hogy még 98%-os formában sem volt. Szerintem igaza volt.
Atomnál a pont. Ugyanez jutott eszembe nekem is. Hiába gondoljuk sokan hősnek magunkat ha végignyomunk egy maratont vagy beszenvedjük magunkat a célba az ironman-en, ha azok a családtagok barátok, akik ott állják végig a 12-16 órát a pálya szélén, csak azért jönnek le, hogy nekünk szurkoljanak és adjanak egy pohár vizet, na az ő 100 órájukból minden ránk áldozott perc az az igazán sok.
Én annyival egészíteném ki atom mondandóját (amivel maximálisan egyetértek), hogy azoknak akiknek semmi mással nem kell foglalkozniuk mint a sporttal lehet az a megszállottság amit Murphy ír, de aki napi 8-10 órát dolgozik, közben még 1-2 gyereket próbál nevelni és emellett minden nap sportol valamit az az én szememben már megszállott (a jó értelemben).
evita, az nem "csak" egy film, hanem alapmű :-) ami megtörtént dolgokat dolgoz fel!
És így van, ma már az élsport teljesen más. Hogy ez jó vagy sem, na az már tényleg nagyon messzire vezet.
Szerintem mindenki aki itt van, megszállott. :-)
Ja, és névadó példaképem, és Cram is megpróbálta a híres Trinity Great Court futást '88 októberében, korahű öltözékben (na meg Brooks illetve Nike cipőben:-D), és örök kérdés marad, hogy harangszóra célba értek-e, vagy sem. :-)
Szerintem másfajta megszállottság is létezik. :o)
De ez nálam persze nem áll fenn....
,, AZONNAL VEDD LE A MOCSKOS MANCSODAT A TEREPFUTÓ CIPŐMRŐL!!!! :DDDD "
Még több címke
Ironman edzésterv kezdőknek: 9-20. hét
1
Első 5 kilométerem
498
Első 5 kilométerem
498
Első 5 kilométerem
498