Önmagunk megismerése

pen | 2009-05-06  | 7 hozzászólás

• cimkék:
• George Sheehan, 
• futás, 
• sportpszichológia, 
• motiváció, 
• mentális felkészülés 

Tweet

Dr. George Sheehan 45 évesen kezdett futni. 30 éven át - 1993-ban bekövetkezett halálig - futott, és írt a futásról sporttársainak. 8 könyv és számtalan rövid történet őrzi emlékét. Az alábbi írása 1989-ből való.

 

Dr. George Sheehan: Önmagunk megismerése

A puszta fizikai erőfeszítés mellett számomra a futó élmény négy legfontosabb eleme: a versengés, az elmélkedés, a beszélgetés és a bajtársiasság. Életem során az egyes elemek súlya a futásaimban igen eltérő volt.

Eleinte a versengés dominált. A negyvenes éveimben tértem vissza egy sporthoz, melyben fiatalon kiemelkedő eredményeket értem el, és ezeket a győzelmeket szerettem volna megismételni. Középkorú lettem, és szükségem volt a sikerekre, arra, hogy úrrá legyek a céltalanság érzésén és az önbecsülési problémákon. Meg kellett újra találnom magam, még ha csak fizikai értelemben is. A testem vált az új énemmé, a versenyzés pedig önmagam felfedezésének eszköze lett. A versenyekre való felkészülés közben órákat töltöttem edzéssel.

És futás közben elmélkedtem. Rájöttem, milyen könnyű elhagyni a testem és teljesen eggyé válni a gondolataimmal - olyan gondolatokkal, melyek azelőtt soha nem merültek fel bennem. A futóvá válásom nagyon egyszerű és természetes volt. Mint ahogy az is hamar kiderült, hogy természetemnél fogva magányos futó vagyok. Mint Henry David Thoreau, én is egyedül voltam a legkevésbé magányos. Sokan vagyunk így ezzel, akik munkánk során folyton saját gondolataink közt kutatunk egy-egy új ötletért. Ehhez az embernek egyedül kell lennie. Az új ötletek születéséhez nem logikára és érvekre van szükség, hanem képzelőerőre és ihletre. Ralph Waldo Emerson írta egyszer, hogy mindannyiunknak megvan a „saját zseniális képességünk" arra, hogy létezzünk a világban. Én azt hiszem akkor kerülök legközelebb saját zsenim megértéséhez, amikor egyedül futok, nem figyelve semmi másra, csak a légzésem ütemére.

Az elmélkedésen túl a magányos futásaimon más is történik velem: egy kicsit új emberré válok. Olyan élmény ez, aminek megélésére a svájci pszichológus, Carl Jung biztatta pácienseit. Jung szerint minden napunkban kellene lennie egy időszaknak, amikor átengedjük magunkat az ábrándozásnak, amikor hagyjuk, hogy a képzeletünk, és rajta keresztül személyiségünk elnyomott részei felszínre törjenek. Jung szerint az ilyen élmények segítik a személyiség kiteljesedését, és ezek megéléséhez magányra van szükség.

És végül a magányos futások még arra is jók, hogy kicsit kilépjek a mindennapi taposómalomból, és megvizsgáljam az életem, megfejtsem saját élményeim jelentését. Ezekben az órákban a világ megszűnik számomra, ahogy elmerülök saját létezésem kisebb-nagyobb örömeiben és bánataiban, és fokozatosan elérek egyfajta békét önmagammal. Ekkor jutok legközelebb ahhoz, aki vagyok, amiben hiszek, és amit kezdeni szeretnék az életemmel.

Forrás: http://www.georgesheehan.com/essays/essay30.html