Edzésleírás
Szaggasd az Aszfaltot félmaraton
Előzetesen szerettem volna egy futótársamat elhívni, ami meg is történt, de végül nem jött el. Így maradt a futó magányossága verzió, azaz a 200. méter után saját tempó és toltam neki. Terv szerint 3'50"ben terveztem az első felét és utána be lehetett volna húzni 1:20 alá is akár visszafelé.
Eső utáni 10-12 fok volt, nem nagy páratartalommal, azaz maga a tökély. ...és úgy is éreztem végig, holtpont nélkül futottam és a 3'48"-as első fele után szinte már csak 3'40"-es kilométereim voltak. Előbb azt számoltam, hogy mikortól elegek a sima 4 percesek a végéig, majd már az 1:18:xx került a képbe. Emiatt aztán nem lazsálhattam a végén sem, de nem bánom, mert így akadt extra motívációm, ami nagyon elkelt, mert mögöttem majdnem 10 percre járt a mezőny.
Az edzéseimből látszott, hogy jó esetben futhatok egy szépet és szerintem ki is hoztam azt, amit egyedül tudok. A legjobb, hogy annyira nem is fáradtam el izomzatilag, talán mert edzésből 3'30" körüli kilométereket is futottam percekig, így egyáltalán nem volt sokkhatás a szervezetnek a tempóm.
Most örülök és csinálom tovább. BLOG
Zoom WinFlo 3
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
01:18:49 | 21.1 | 03:44 | 16.06 | 20 | 0 | 170 | 161 |
Biztos nem kajált rendesen, amúgy 160 méter, ha egészen pontosak akarunk lenni, de gondolom, majd a hónap végén kerekítesz. :-)
Gratulálok, nagyon jó eredmény! Csak így tovább! :-)
Ma még bringával se tudtalak volna követni... :-) Tiszta szívből gratulálok. A futás egy magányos sport, de biztos nem hiányzott volna Neked egy köpködő kenyai Bagodban.;-)
Geordzsó? A 140 métert már meg sem emlited? :) Kárász elvtárs 3:04et futott zágrábban, messze nem 3 órát, de ezt se néztem volna ki belőle.
Gratulálok. Ha Kárász, vagy a Sipos ott lett volna, talán egy kicsit motiváltabban futsz. Legalább is az első két km-en. Szép ez nagyon így is.
galagyuri 2528 napja
Nagyon szep eredmeny!! Gratulálok!!