Edzésleírás
Tegnap nem sikerült, úgyhogy ma vettem be a visegrádi várat (egyedül).
Tegnap estére elég rosszul lettem, de mára javult a helyzet. "Sajnos" (?) jobban voltam, mint tegnap reggel, úgyhogy muszáj volt edzeni. Ez volt az utolsó edzés ebben a 3hetes ciklusban, szóval meg kellett nyomni (ezután 1hét laza).
A torkom kevésbé fájt, de náthásább (?) voltam, de nem nagyon zavart. Az viszont igen, hogy 15-nél elestem. Egy lámpánál megálltam, jó oldalra is akartam letenni a lábamat, mégis valamiért a másikra dőltem rá. Most sem tudom hogy lehetett, talán elfújt a szél!? Annyira még nem vagyok könnyű sajnos, másik ötletem ha nagyon béna/figyelmetlen voltam, úgyhogy inkább a szélre fogom.
Ismét "eltekertem" az elejét, de olyan jól ment, hogy nem akartam lassítani, mert reális esély volt a 30km/h-s átlaghoz. Sajnos nem jött össze (habár a sok lámpávál-útjavításokkal-autostop hibával bőven 30 felett voltam). Nem kellett volna viszont nyomni annyira, mert visszafelé így pokol lesz, ráadásul várhatóan ellenszélben, mert szerintem hátszél is kellett volna a 30as átlaghoz. Szerencsére visszafele nem volt annyira vészes! Mint kiderült odafele az első 20-25km-n enyhe hátszél volt, a második részben pedig ellenszél (szerintem...). Legalábbis csak ez magyarázza, hogy visszafele is baromi jól indultam, az első 10-15km-n elég fáradtan 1:57-es tempót mentem. Aztán szép lassan visszaestem, a szél is megjött és én is elfogytam.
Viszonylag folyamatosan mentem! A lámpákon kívűl a várban álltam meg 30mp-re inni+visszaöltözni, valamint a várból lefele menet a padoknál 2percet csokizni, majd Szentendrénél visszafele csokizni+vízet tölteni.
Nem gondoltam volna, hogy ilyen jól fog menni, főleg az esés után! 60-70km után azért már elég szarul voltam, a lábaim eléggé készek voltak: minden lámpánál féltem, hogy elesek, mert remegett a lábam. Szerencsére megúsztam.
-A hegyen azért elég szarul mentem, ennek okai: fogalmam sem volt, hogy mennyit kell menni, mennyi van még hátra. Nem ismertem a pályát. Valamint az útminőség is sz*r volt. Összeségében nem tetszett, sokkal inkább Dobogókő.
Összeségében jó volt
Gyugyo 4749 napja
Szép edzés! A bukást sajnálom :(