Edzésleírás
Annyi jó túra van a hétvégén ,de valahahogy most nem akartam messzire menni,a Vár a 3 as izgatott ,viszont a szintideje nekem túl szűkös lett volna .
Ezért aztán egy olyan isteni túrán voltam,amit akkor "rendezünk " magunknak, amikor csak akarunk .
A túra neve : Peremtúra a Gerecsében ,és a Budai hegységben .
Nekem csak annyi volt a bökkenő,hogy a túra Zsámbékról indul,és Nagykovácsiban ér véget. De mivel Gabit nem akartam reggel felkelteni ,hogy elvigyen Zsámbékra ,gondoltam inkább oda jöjjön értem,és indulok itthonról .
Volt szöveges itiner is, persze Zsámbék felőli indulással ,de nem tudtam kinyomtatni,mert beszáradt a nyomtató,így papírra felvázoltam amit fontosnak gondoltam. A papír másik oldalára pedig felírtam az "ellenörző " pontok kérdéseit.
Az első nagyon könnyű volt :) Nagykovácsi, templom
A templommal szemközti emlékművön milyen állat látható?
Felírtam a papírra és futottam tovább a sárgán felfelé a múrvás úton,aztán kb 3kili után felértem a határkőhöz
2.ellenőrzőpont: „míves” határkő
Milyen felirat olvasható a határkő tetején?
ezt is felírtam és futottam lefelé a szép Szerdahelyi vágáson ,friss volt a reggel élveztem nagyon ezt a lefelét. Kiértem az erdőből,és a dűlő felé vettem az irányt lefelé a gémeskutat könnyen megtaláltam
3.ellenőrzőpont: gémeskút
Milyen alakú a kút betonteknője?
A kis békás patakon átugrottam,és folytattam lefelé a kukorica tábla mentén. Vissza néztem a fődemre ,a távolban már csak a Meszes-hegy látszott,és a Zajnát-hegy. Kiértem Perbál főútjára itt kicsit bizonytalan voltam ,hogy jó helyen vagyok-e ,de meg lett a válasz.
4.ellenőrzőpont: Perbál, kitelepítettek emlékműve
Melyik évben állították az emlékművet?
Innen már az "új" sárgán mentem tovább Lyuk-földek felé, a hatalmas dűlőkön boronáltak ,fújta a port a szél .ezen a szakaszon többször is mellé mentem , már fogtam a térképet a kezembe . Nyakas-tetőre egy keskeny kis ösvény vezet ,és tényleg volt ott egy csúcskő ,és rá volt írva a válasz..
5.ellenőrzőpont: Nyakas-tető
ellenőrző kód vagy a sárga felirat szerint innen hány méterre kanyarodik a sárga jelzés?
Na innnen lefelé egy kis ösvény majd egy gazos út után ,kiértem egy szélesebb útra, az írja a térkép,hogy Töki- szakadék,hát én nem láttam semmilyen szakadékot.Viszont errefelé találkoztam egy idősebb úrral,tőlem kérdezte,hogy Tökre merre kell menni ? Hát mondtam igaz ,hogy én Nagykovácsiból jövök,de segítek :) van térképen amit fogtam is a kezemben . Mondta,hogy Szomorról jön ,mert nem rég eltörött a lába,és tornáztatni kell. ez olyan 7kilis kör lesz neki. Aztán ő ballra ,én meg jobbra mentem tovább, fenyős részeken futottam keresztül,tudtam,hogy lesz egy kérdés erre vonatkozóan ezért nagyon kellett figyelnem,mer ugye én ellenkező irányból jövök .
6.ellenőrzőpont: fenyves a Nyakas-hegy gerincén
A fenyőcsoport „bejáratánál” levő két jelzéssel ellátott fán összesen hány sárga sáv jelzés található?
Mikor meg lett a pont,rossz irányba mentem tovább , Szénás jellegű nyilt rész volt,sehol egy jel.. így aztán egy úrtól kértem segítséget , egész forgalmas volt ez a rész,,ő irányított vissza a sárgára.
Innen már látszott a templomrom ami innen a magasból is nagyon szép látvány volt. A templomrom "pénztáránál " felírtam a választ az itineremre,
7.ellenőrzőpont: Zsámbék, templomrom
Mikor látogatható a templomrom november 1. és március 31. között?
A füvön ülve vártam Gabit , addig ettem egy kis gumicukrot ,jött is hamar,de mondtam van még 1 pont ,mi legyen felüljek mögé ? :))vagy ? hát fejezzem be normálisan a túrát mondta ..neki 1km írt a gps ,én futottam lefelé a sárgán ,és kb egyszerre értünk a térre ahol felírtam az utolsó választ a papírlapomra .
8.ellenőrzőpont: Zsámbék, Szent István tér, Honfoglalás emlékmű
Mikor emelték Zsámbék polgárai?
Nagyon nagyon élveztem ezt az egészet, szép részeken halad a túra . Persze a sárga még így sem 100%,hogy fel lett újjítva,sötétben meg pláne útvesztő.. ( pl kitörés TT) A 2.felében rengeteg a nyílt rész ,dombok dűlők vannak ,3x volt hogy nem is jó felé mentem .,tetszett ez az ellenőrző pontosdi :)..és egészen ügyesen megtaláltam,főleg,hogy ellenkező irányból mentem,,a fenyős rész az monnyuk elég érdekes volt a Nyakas-hegyen ,de megoldottam ...jó lesz a válasz :)..
itt a kíírás,ha valakinek megtettszene !
http://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/sites/default/files/turamozgalmak2011/Peremtura_2011.pdf
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
03:15:00 | 21 | 09:17 | 6.46 | 550 | 0 | 0 | 0 |
Az első kérdésre remélem nem tigriszt írtad megfejtésnek:)))))
Főleg akkor rendezzük amikor Zolibaba nem ér rá,Így jár az aki a Börzsönybe hívja bosszúáló Yoyót,éls el sem megy túrázni,mert mindig az a vacak aszfalt,ergo:A Zolidögöjjjjön meggg:))
A hangodon is hallatszott, hogy mennyire élvezed a futit!!!!!!! Örülök, hogy beszéltünk, utána jött Editke, emlegettünk egész nap, remélem csuklottál:)))))))) Egészségedre Cillagom!!!
Egészségedre !!!! A vár a hármas kemény volt !!
Kalandos kis futogatást ötlöttél ki, mindig is tudtam, hogy nem én vagyok az egyedüli útkereső terepfutó lány!:-) Gratula!
Nalátod, találsz te magadnak elfoglaltságot! :)
yoyo 4762 napja
tigrissssszz áááá hüjjeee :)))))
Amúgy hálás köszönettel tartozon,hogy a mai napon szóltál hozzá az edzésemhez, ugyanis még éppen kitudtam kukázni a megválaszolt itinert a kukából :))) most az erkélyen szárad,némi kajamaradékkal :)) hátezémentemel? :))
majd elmegyünk még Zolibaba jóóóó ,de ahogy írod,mindíg sír a szád mikor hívlak,, " Én aszfaltfutó vagyok " :PPP