na ebben háromszor is benne vagyok: egyszer amikor elmesélem, egyszer amikor hős lettem és egyszer amikor veszítettem. nem nagy dologról van szó, csak egy szimpla futásról.

megpróbáltam kiráncigálni a kisebbik hugimat, de nem jártam sikerrel, így végül egyedül mentem. délben, 26 fokban, mivel reggel már elhalasztottam, délután meg nem lesz már rá idő. de aki lusta az bűnhögyjön. futottam kilenc kört a deac salakon, aztán nekiláttam 100-méterenkénti intervallumozáshoz. amit egy kör után feladtam. 

kisétáltam a parkolóba a kocsihoz, hogy na akkor ennyi, megyek haza. dehát ez idáig csak szintentartás, 4 kilómétert bárki tud futni, hogyan lesz ebből fejlődés. öt perc kocsiban való üldögélés után történt a fenti ominózus dolog: legyőztem magam, és visszamentem a pályára tovább körözni. még 3 kört toltam le, és közben a motíváción agyaltam. a focisták például nem matekoznak állandóan futás közben hogy akkor ez hanyadik szakasz is, meg hanyadik kilóméter? hanem van a labda, meg megy a játék, és fel kell futni támadni, vagy visszajönni védekezni, meghúzni egy sprintet egy indításhoz stb. ha viszont nem vagy focista, és nincs körülötted 22 ember, csak egy tök üres salakpálya meg a 26 kigyúrt fok tűző kigyúrt nap, akkor szeretned kell a futást.

jó szeretem a futást, de ennyi elég is volt legközelebb majd még többet....